Fizetési kedvezmény iránti kérelem
Az Art. azaz az adózás rendjéről szóló törvény meghatározott feltételek mellett kifejezett méltányossági jogkört biztosít az adóhatóság számára, mely egyedi esetekben enyhítési lehetőséget ad a törvény szigorával szemben. Alapelvként írja elő, hogy az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez.
Az adóhatóság méltányossági jogkörében csak akkor járhat el, ha ezt a törvény lehetővé teszi, de egyben köteles is a méltányosság jogával élni, amennyiben az adózó bizonyítja, hogy körülményei a méltányosság feltételeinek megfelelnek.
A törvény méltányossági lehetőséget biztosít azon adózók részére, akik az előírt fizetési kötelezettségeiket valamilyen méltányolható gazdasági vagy személyes okból az esedékesség időpontjáig nem vagy csak részben tudják teljesíteni. Ezen eljárások alapja a bevalláson, fizetési kötelezettséget megállapító jogerős adóhatósági határozaton alapuló fizetési kötelezettség halasztására, részletekben történő megfizetésére, mérséklésére illetve elengedésére, összefoglaló néven: fizetési kedvezményre irányuló kérelem.
A kérelmek elbírálása során fel sem merül a késedelmi pótlék felszámításakor és a bírság kiszabásakor értékelhető körülmények vizsgálata (az adóhiány keletkezési körülményei, a bírság kiszabására okot adó cselekmény, mulasztás súlya, gyakorisága), mivel ezek mérlegelése a jogkövetkezményt megállapító alapeljárásban már megtörtént.
A kérelem elbírálása során tehát csak az bír jelentőséggel, hogy a konkrét esetben a méltányosság gyakorlásának törvényi feltételei fennállnak-e, vagy sem.
A fizetési kedvezményi méltányossági jogkört alapvetően az APEH területi szervei fizetési kedvezmények (fő) osztályai, másodfokon a Központi Hivatal Hatósági főosztálya gyakorolja.
Az állami adóhatóság eljárása az állami adóhatóság által nyilvántartott adók és járulékok vonatkozásában benyújtott

- fizetési halasztás és részletfizetés iránti kérelmek, illetve
- mérséklési (elengedési) kérelmek elbírálására terjed ki.
Fizetési kedvezmény engedélyezése kizárólag kérelemre történhet. A kérelmet az elbírálásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező (a Kiemelt Adózók Igazgatóságának hatáskörébe nem tartozó magánszemély esetében az állandó lakóhely, egyéni vállalkozó és gazdálkodó szervezet esetében a székhely szerinti) Igazgatóságon működő Fizetési Kedvezmények Osztályain kell előterjeszteni.
A kérelem előterjesztésére jogosult az adózó és az adó megfizetsésére kötelezett személy, a felszámoló, a végelszámoló, az adózási ügyvivő, és a pénzügyi képviselő (könyvelő). Azon adózók akik nem személyesen járnak el képviselő útján képviseltethetik magukat.
A papír alapú kérelmet célszerű az elbíráláshoz szükséges adatok bemutatására szolgáló nyomtatványon illetve azzal együtt benyújtani az adóhatósághoz. Lehetőség van elektronikus úton történő előterjesztésére is.
Az elektronikus úton benyújtható kérelmeket kitöltve és kinyomtatva lehetséges hagyományos postai úton, illetve személyesen is leadni az APEH ügyfélszolgálati irodákban.
Az elsőfokú eljárás illetéke 2200 ft, amelyet banki átutalással, illetve készpénz-átutalási megbízással, valamit az erre kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával az APEH Adóhatósági Eljárási illetékhez kapcsolódó befizetések beszedési számláján kell teljesíteni.
Mérséklésre vagy elengedésre csak ténylegesen fennálló tartozás vonatkozásában kerülhet sor. Azaz a már átvezetéssel, visszatartással, vagy befizetéssel rendezett fizetési kötelezettséget nem lehet mérsékelni, elengedni.
Adót (tőketartozást) csak magánszemély esetében lehet mérsékelni a magánnyugdíjpénztári tagdíjtarozás, valamint a tagdíjtartozás után felszámított késedelmi pótlék és önellenőrzési pótlék kivételével. Jogi személyek és egyéb szervezetek esetében a jogszabály kizárólag a szankciók (bírság, pótlék) mérséklésére nyújt lehetőséget.
Magánszemély adózónál a kérelem elbírálásakor az adóhatóságnak azt kell mérlegelni, hogy a tartozás megfizetése súlyosan veszélyezteti-e az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését.
Vállalkozási tevekenységet folytató magánszemély kérelmét az abban hivatkozott indokokra figyelemmel bírálja el az adóhatóság. Ilyen indok lehet a megélhetés súlyos veszélyeztetettsége, illetve a gazdálkodási tevékenység ellehetetlenülése. Utóbbi esetben a magánszemély adózónál is kizárólag a pótlék- és bírságtartozás mérséklésére, illetve elengedésére van lehetőség a kivételes méltányosság keretében.
A megélhetés súlyos veszélyeztetettségét az adózó és a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyoni, jövedelmi és szociális helyzetének együttes figyelmébe vételével vizsgálja az adóhatóság. A mérlegeléskor figyelembe veszi a mindennapi megélhetés (élelmezés) költségeit, a rezsi költségeket, a lakást terhelő hitel havi törlesztőrészletét, a közös háztartáson kívül élő hozzátartozó igazolt támogatását, a tartósan beteg, fogyatékos családtag ellátásával kapcsolatos többletköltségeket.
Jogi személy és egyéb szervezet esetében a pótlék és a bírságtartozás kivételes méltánylást érdemlő körülmény fennállása esetén, így különösen akkor mérsékelhető (vagy engedhető el), ha e tartozások megfizetése az adózó gazdálkodási tevékenységét ellehetetlenítené. Ez komplex vizsgálatot igényel, mivel ennek törvény szerinti következménye a tevékenység megszüntetése, gazdálkodó szervezetnél a felszámolás.
A mérséklés intézménye nem a felszámolási eljárás elodázására szolgál. csak ott indokolt tehát alkalmazni, ahol a tartozás mérséklésével a racionális gazdálkodás még helyreállítható vagy elősegíthető. Következésképpen, ha a gazdálkodási tevékenység már ellehetetlenült, nincs helye a méltányosság gyakorlásának.
Jogi személy és egyéb szervezet, vagy gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemély pótlék- és bírságtartozása mérséklését (elengedését) az adóhatóság az adótartozás egy részének vagy egészének megfizetéséhez kötheti.
Magánszemélyek jövedelemadójának előlegére és a levont jövedelemadóra, valamint a kifizető által a magánszemélytől levont járulékokra, továbbá a magánnyugdíjpénztári tagdíjra, valamint a tagdíjtartozás után felszámított késedelmi pótlékra és önellenőrzési pótlékra fizetési könnyítés a törvényi tiltó rendelkeések alapján nem engedélyezhető.
Egyéb adók tekintetében fizetési könnyítés a következő feltételek együttes megléte esetén engedélyezhető:

- az adósnak fizetési nehézsége áll fenn, amely miatt a tartozások azonnali vagy egyösszegű megfizetésére nem képes,
- a fizetési nehézség kialakulása a kérelmezőnek nem róható fel, vagy annak elkerülése érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható,
- a fizetési nehézség átmeneti jellegű, tehát az adótartozás későbbi időpontban való megfizetése valószínűsíthető
Magánszemélyek részére a fizetési nehézség kialakulásának felróhatósága figyelmen kívül hagyásával is engedélyezhető a fizetési könnyítés, ha a kérelmező igazolja, vagy valószínűsíti, hogy az adó azonnali vagy egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is tekintettel aránytalanul súlyos megterhelést jelent.
Nem engedélyzehető a fizetési könnyítés, ha az adózó jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintettel egy összegben is képes volna a tartozások megfizetésére, illetve abban az esetben sem, ha az adózó nem rendelkezik olyan jövedelemmel, illetőleg vagyonnal, amelyből a tartozások későbbi időpontban (vagy részletekben) történő megfizetése valószínűsíthető volna.
A fizetési könnyítés megadásához az adóhatóság határozatában különböző feltételeket szabhat. A feltétel nem teljesítése esetén a kedvezmény megszűnik és a tartozás járulékaival együtt egy összegben esedékessé válik.
Ilyen feltétel lehet különösen:

- a fizetési könnyítés időtartama alatt esedékessé váló egyéb (folyó) adófizetési kötelezettség teljesítése,
- ha a fizetési könnyítés teljesítését biztosító mellékkötelezettségek, biztosítékok (kezesség, zálogjog, jelzálogjog) eredeti funkciójuk betöltésére alkalmatlanná válnak, és a kérelmező az adóhatóság felhívása ellenére határidőben pótlásukról nem gondoskodik,
- az adótartozás egy részének meghatározott időpontig történő megfizetése, megfelelő biztosíték (kezesség, zálog, jelzálog) adása.
Mérséklési és fizetési könnyítési kérelem ugyanazon beadványban történő együttes előterjesztése esetén a mérsékelni kért tartozásra (e kérelem elutasítása esetére) célszerű fizetési könnyítést is kérni, mivel ennek hiányában a mérsékelt összegre az adóhatóság akkor sem engedélyezhetne ugyanazon határozatában fizetési könnyítést, ha a többi tartozás megfizetésére ilyen kedvezményt biztosított.
Az állami adóhatóságnál települési önkormányzatonként kimutatott és nyilvántartott helyi iparűzési adót érintő fizetési kedvezmény (mérséklés , könnyítés) engedélyezése vagy annak elutasítása, első fokon az önkormányzati adóhatóság nyilatkozata alapján történik. A fizetési könnyítés iránti kérelmet az állami adóhatósághoz kell benyújtani aki továbbküldi az önkormányzati adóhatósághoz 5 napon belül, mely megvizsgálja a kérelem megalapozottságát, és a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül elektronikus úton megküldött nyilatkozat útján értesíti az állami adóhatóságot a kérelemmel kapcsolatos álláspontjáról. Az állami adóhatóság ezt a nyilatkozatot 15 napon belül kiadmányozza. Amennyiben az önkormányzati adóhatóság a határidőn belül nem nyilatkozik, a kérelem elbírálására az állami adóhatóság jogosult.
Tekintse meg szolgáltatásainkat itt
Tekintse meg árainkat itt
Vegye fel velünk a kapcsolatot itt